A zalameggyesi evangélikus templom története

A 650 éves község múltja

Zalameggyes Veszprém megye egyik legkisebb települése. A Marcal jobb partjára települt falu Meggyesi János birtoka volt a XIV. században. Villa Meggyes néven 1357-ben szerepelt először a korabeli oklevelekben. Neve minden bizonnyal a faluban akkoriban található sok meggyfára utalt. Ez a jelkép jelenik meg a község új címerében is, amelyet 1997-ben szenteltünk fel. [endif]> Nevét több alakban is írták az elmúlt századokban: Megghes, Magigeis, Nemes-meggies, Meggyes formában. A Fényes Elek kiadásában 1836-ban megjelent "Magyar Országnak s a hozzákapcsolódó tartományoknak mostani állapotja" című könyvében Megygyes néven szerepelt. Ebből tudni lehet azt is, hogy a XIX. század elején 144 katolikus és 31 evangélikus vallású élt a faluban. A Meggyesi-család hat ága osztozott a településhez tartozó földeken 1370-ben. A XV. századtól a köznemesség birtokolta a falut. Tizennégy kisnemesi családot jegyeztek fel 1542-ben az adózók között. Hét évvel később, 1549-ben a magvaszakadt Meggyesi Bálint nemesi kúriáját és birtokát Hosszútóti György kapta adományként. A török hódoltság idején elpusztult. Még 1715-ben és 1720-ban sem szerepelt a lakott helységek között. Ebből az időből alig maradt feljegyzés az utókorra. A lakatlanná vált falu csak a XVIII. század közepén népesült be. Földbirtokosai ebben az időben a Dóczy és a Forintos nemesi családok voltak. A községben 1770-ben két takács és két kocsmáros élt. A lakosság földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott. A földművelést nehezítette a Marcal gyakori áradása és a magas talajvíz. Áruikat Sümegen és Jánosházán értékesítették. Csupán 100 hold szántó tartozott ekkor a településhez.

A lassú fejlődés hatására 1895-ben már 68 gazdaságot tartottak számon, ekkor 305 katasztrális holdas határa volt. 1922-ben Hosztót határából 122 holdat csatoltak a községhez 1935-ben 78 gazdálkodót számoltak, 50 gazda azonban öt holdnál kisebb birtokon munkálkodott. Zalameggyesnek 1939-ben 446 katasztrális hold földje és 186 lakosa volt. Két templomot emeltek. A római katolikus vallású hívek az ukki plébániához, az evangélikusok pedig Zalagalsához (ma Veszprémgalsa) tartoztak. Lakóházainak száma ekkor 43. Iskolája nem volt.

[endif]>Termelőszövetkezet 1959-ben alakult és 1961-ben egyesült a rigácsi TSZ-hez. Ezt követően a gógánfai, majd a sümegi TSZ-szel társult, amit 1992-ben számoltak fel. A fő üzemág az állattenyésztés és növénytermesztés volt. 1945 után portalanított bekötőutat, villanyt, orvosi rendelőt, ravatalozót építettek. Felújították a kultúrházat, abban nyert elhelyezést az akkor még letéti könyvtár. Csapadékvíz-elvezető csatornát létesítettek. A mellékutcákat kőburkolattal látták el. Felújították az élelmiszerboltot. Szép, rendezett község, 1969-ben helyezést értek el a "Tiszta Veszprém megyéért" mozgalomban. Eltűntek a zsúpos házak, a vályogot kővel és téglával cserélték fel. Önálló közigazgatása sosem volt. A tanácsválasztások előtt az ukki körjegyzőséghez, 1950-től 1969. július 1-ig a rigácsi községi tanácshoz, ezután 1977-ig az ukki községi közös tanácshoz tartozott. Rigácsnak és Zalameggyesnek közös tanácsi kirendeltsége volt. 1977-től a gógánfai közös tanács társközsége lett. A rendszerváltást követően az ukki székhelyű körjegyzőség fenntartója. A községet 56-an lakják (2001. évi adat szerint).

Az evangélikus hívek élete napjainkig

A zalameggyesi evangélikus fília a kezdetektől fogva Zalagalsához (ma Veszprémgalsa) tartozott. Arról nem szólnak a korabeli dokumentumok, hogy a templomépítés előtt hogyan zajlott a lelkigondozás a község hívei között. Az anyagyülekezetről annyit ír Görög Ernő, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye történetírója, hogy 1725-ös feljegyzés szerint Galsa a Kemenesaljai Egyházmegyéhez tartozott, 1786-ban Kerta fíliájaként tartották számon, majd 1804-ben önálló anyagyülekezetté szerveződött (Kisberzseny és Nemeshany községekkel együtt).

Zalameggyes evangélikus híveinek aktivitásáról csak a helyi forrásokból tudunk meg valamit. Péter Géza gondnok leírása szerint az 1921-ben a faluba látogató püspök buzdította őket, hogy tartsanak vallásos összejöveteleket, sürgetve őket arra, hogy fokozottabb mértékben foglalkozzanak a szórványbeli hívekkel, különösen az ifjúsággal. A hívek kérelmére Ovádi Lajos házánál gyűltek össze az evangélikusok.

Ekkor már volt egy katolikusokkal közös harangláb, amelynek harangjait az I. világháborúban elvitték. 1925-ben önttettek egy 110 kg-os új harangot egy soproni mesternél, amit elhelyeztek ugyanezen haranglábra. Ennek felavatása ugyanazon év április 19-én történt meg. Magócs Károly: A szegény asszony két fillérje c. versét Péter Irén olvasta fel, ezt követte az ifjúság színdarabja.

A templomépítés terve akkor fogant meg a kis szórványgyülekezet tagjaiban, amikor 1927-ben a halálos beteg Péter Ákos telket hagyományozott nekik, a végrendelet szerint templomi céllal. 1935-ben engedélyt kaptak az egyházmegyétől a templomépítésre. A tervek szerint az épület egyúttal kultúrház céljait is szolgálta volna. Az első terv két bejáratú, elmozdítható rekeszfalú épületet álmodott meg 1 800 Pengő költségvetéssel.

1936. szeptember 6-án történt meg az alapkőletétel, amelyen Péter Ernő versét Tóth Lenke mondta el. Ez a költemény már jelezte a lelkes hívek azon szándékát, hogy a tervekben még nem szereplő torony is megépüljön. Tóth Elek akkori gondnok lelkes vezetése mellett folyt az építkezés. Még csak az alapozásnál tartottak, amikor az a közóhaj fogalmazódott meg, hogy építsék meg a tornyot, mivel a római katolikusok is templomot építenek, és az eddig közös haranglábon felállított evangélikus harangot is el kell helyezni. Az akkori lelkész (Sikos Gyula) megjegyezte, hogy addig említést se tegyenek a toronyról, amíg legalább 500 Pengő alapot nem gyűjtenek össze. Négy nap múlva 615 Pengővel jelentkeztek nála. (A történetíró megemlíti, hogy a torony építéséhez már jóval korábban, 1909-ben voltak tervek, csak a kivitel elmaradt.)

További személyes gyűjtést végeztek a zalagalsai anyagyülekezet területén. A Harangszóban megjelent hirdetésre is érkeztek adományok - többek között Rákospalotáról, Szombathelyről. Minisztériumi engedéllyel szélesebb körű gyűjtést is lehetett folytatni. Segélyek érkeztek a Gusztáv Adolf Gyámintézettől, más hivatalos szervektől és az államtól. Ilyen segítség mellett épülhetett meg a templom - tornyával együtt - Kolics József jánosházi képesített kőműves és Berenkovics György építőmester vezetése és felelőssége mellett. Szűcs Lajos zalagalsai és Somogyi János nemeskeresztúri asztalosok készítették el a nyílászárókat és a belső famunkákat.

[endif]> [endif]> [endif]> [endif]> [endif]>

A templomépítés teljes költsége (az eredeti 1800 P helyett) 5700 P lett. Ezen kívül 250 P-ért harmóniumot, 354 P-ért egy második 67 kg-os harangot vásároltak.

[endif]>Az oltár felszereléséhez adományoztak oltár- és kehelyterítőt, 4 db gyertyatartót, szószékterítőt, perselyt, oltárszőnyeget. A nőegylet tagjai festették be a templomot. Németh Kálmán rigácsi tanító adományként festette meg az oltárképet. A csillár két család világháborúban hősi halált halt tagjainak emlékére adományként került Isten házába. Az oltárra helyezett Biblia tartójára is készítettek terítőt, valamint a bejárat fölé "Erős vár a mi Istenünk" feliratot.

A templom felszentelését 1939. június 4-én (Szentháromság vasárnapján) végezte Takáts Elek főesperes, kormányfőtanácsos mint püspöki megbízott.

1943-ban búcsúzott a gyülekezet Németh Kálmán rigácsi tanítótól, aki akkor vonult nyugdíjba. Péter Ernő akkori gondnok köszöntötte őt.

A templomépítés 10. évfordulóján (1949-ben) Péter Ernő 10 éves fia készült verset mondani (aki tehát egy idős volt a templommal), de gócos tüdőgyulladásba esett, és nem lehetett jelen az ünnepen.

A templomépítés 40. évfordulóján (1979-ben) Sikos Lajos esperes látogatott el a zalameggyesi hívekhez. A gyülekezet meleg szavakkal köszönt el Sikos Gyula zalagalsai lelkésztől, aki 36 évi hűséges szolgálat után vonult nyugdíjba.

Péter Ernő 1980-ban (80. születésnapján) - visszatekintve a múltra, a jelent szemlélve - Illés prófétát idézte: "Nagy búsulásom van az Úrért" (1Kir 19, 14 - Károli Gáspár fordításában). Szomorúan látta ugyanis a falu sorsát, megtapasztalta a fiatalok elköltözését és az idősek elerőtlenedését. Ő azonban a gyülekezet többi tagjával együtt hűségesen kitartott temploma mellett.

A templomépítés 50. évfordulóján (1989-ben) ugyancsak ő szólalt fel az ünnepen, de nemcsak a múlt dicsőségét csillogtatta, hanem reális látással világította meg a kevésbé derűs jövendőt ezekkel a szavakkal: "A templom... Isten segítségével megépült ... örömünkre, mert aki rádöbbent, hogy hálával tartozik a Mindenhatónak, itt, helyben leróhatja a tartozását. Azután időközben több egyháztag elhalt, a mezőgazdasági válság idején húsz evangélikus fiatalember elhagyta a szülői házat, elhagyta szülőfaluját, vidékre költöztek... ezáltal megpecsételődött az evangélikus gyülekezet sorsa ... és most - a 89. évemben - fájó szívvel kénytelen vagyok jóslásba bocsátkozni: a jelenben az evangélikus létszám 22, egy-kettő kivételével mind túl a nyugdíjkorhatáron... Nagy időt nem remélhetünk, utánam mind elköltözik a minden halandók utolsó útján... Nem lesz tovább, akit ennek a kis templomnak a harangjai ide hívhatnának... Elnézést kérek, hogy az ünnepünket rontottam... amit megmondtam - beteljesedik..."

1999-ben ünnepeltük e templom 60. születésnapját Pintér Mihály akkori evangélikus esperes szolgálatával. Valóban megfogyatkoztunk, hiszen a gyülekezet lélekszáma 10 év alatt a felére csökkent. Mégis érezni lehetett e maroknyi csapat élni akarását, Istenhez fűződő hűségét. Mi is történt ez alatt az idő alatt? A polgármesteri hivatal teljes anyagi tehervállalásával megtörtént a templom belső terének teljes felújítása: villanyvezetékek cseréje, vakolás, festés. A gyülekezeti tagok gyűjtésének eredményével, és külső egyházi, valamint önkormányzati támogatással megjavíttattuk a toronysisakot, lefesttettük a templom északi homlokzatát és a tornyot. Alsósági vállalkozó adományaként újíttattuk fel a gyertyatartókat, megjavíttattuk a harmóniumot, valamint új feszületet vásároltunk az oltárra. Adományként csillárt kaptunk egy Zalameggyesről elszármazott testvérünktől. Köszönettel tartozunk a gyülekezet jelenlegi gondnokának, Egyed Ernőnek és feleségének - áldozatos szolgálatukért, az előző önkormányzati ciklus polgármesterének, Vincze Kálmánnénak - minden követ megmozgató támogatásáért, a jelenlegi polgármesternőnek, Szanyi Mária Juditnak - az együttműködés nyitottságáért, Komáromi Ferenc plébános úrnak - szolgatársi hozzáállásáért; és mindazoknak, akik szívükön viselték kis templomunk sorsát - anyagiakban és lelkiekben egyaránt.

Nyolc év telt el azóta, és a maroknyi közösség három helyben élő felnőtt evangélikusra fogyott. Vannak viszont gyermekeink - mégpedig egy családban öten! Mi ez, ha nem a reménység csodálatos jele gondviselő Atyánktól?! Mai istentiszteletünk ezért történelmi esemény. Egy kihalófélben lévő faluban keresztelést tartunk; a felújított templomban ünnepeljük a Krisztussal való közösséget az úrvacsora szentségében.

Hittel jelenthetem: a falu él - immár 650 éve, és élnek benne evangélikusaink is. Nagy öröm a számunkra, hogy a most elkészült munkában is megtapasztalható volt az itt és a környékben élők összefogása - felekezetre való tekintet nélkül: evangélikus gondnokunk római katolikus leánya mozgatta a felújítási munkálatokat, rigácsi evangélikus gondnokunk a faszerkezetek javítását végezte el, az önkormányzat is részt vállalt a költségekből (finanszírozta a harangok automatizálását, a szükséges villanyszerelést, valamint a festés anyagköltségét - kerek 50 000 Ft értékben).

Sárvári evangélikus vállalkozó javította meg a templom lábazatát, szerelte föl az új esőcsatornát, készítette el az új járdát a templom előtt, a répcelaki evangélikus templom felújítása során elbontott hasított márványlapokkal burkolta a templom előterét. A beruházás költségeinek felét (150 000 Ft-ot) a Veszprémi Evangélikus Egyházmegyétől kaptuk építési segélyként, a másik felét helybéli és elszármazott zalameggyesiek gyűjtötték össze.

[endif]> [endif]> [endif]>

1997-ben készült felvételek

Hangozzanak el nevek is - azok nevei, akiknek köszönetet mondhatunk a megújult templomért: Egyed Ernő és Kasza Antalné a gyülekezet gondnoka és leánya, Rosta Béla asztalos, rigácsi gondnok, Szanyi Mária Judit polgármester, Ördög Endre evangélikus lelkész, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese - valamint az egyházmegye Gazdasági Bizottsága -, Varga József vállalkozó, a Pannon Bau Kft. ügyvezető igazgatója, Kajos István villanyszerelő, valamint azok a helybéli lakosok, akik munkájukkal hozzájárultak mai ünnepünkhöz.

Az itt élő 3 felnőtt és 5 gyermek evangélikusért tettük ezt? Elsősorban értük, velük, de nem kizárólag nekik. Isten iránti hálánkat akartuk kifejezni ezzel. Köszönetet mondtunk az elmúlt idők áldásaiért, és Urunknak ezt a kegyelmes jelenlétét várjuk ezután is, mert tudjuk, számára minden egyes ember fontos - itt, vagy bárhol a világon. Mai ünnepünk a tanúsága annak, hogy többen vannak, akik még meghatottan emlékeznek erre a kicsiny templomra, pedig talán már évtizedekkel ezelőtt elköltöztek a faluból. Vissza-visszatérnek a gyermekek, az unokák; és szívük megdobban, amikor az ismerős harangszót meghallják - immáron minden délben és este. Isten egyháza nem fogy el, nem tűnik el a föld színéről. Talán egyszer valóban meghúzzuk a harangot az utolsó zalameggyesi evangélikus testvérünk búcsúztatására, mégis azzal a reménységgel ünneplünk, hogy az ősök hite, egyházszeretete tovább él a későbbi nemzedékekben, és nem felejtik el kedves templomukat Zalameggyesen.

Vető István helyettes lelkész (Zalameggyes, 2007. augusztus 19.)